| Magyarország Fürdőhelyei | Térképes kereső | Kereső | Partnereink | Kapcsolat |

Miskolc - Diósgyőri Strandfürdő
 

3534- Miskolc
Vár u. 1.
KIRAKATT - Térkép - Útvonaltervező

 


102

Történelmi környezetben, a Diósgyőri vár szomszédságában fürdőzhetnek azok a vendégek, akik a Diósgyőri Várfürdőt választják. A természetes környezetben fekvő fürdő jelenlegi területén két nyitott medence várja a látogatókat. A fürdőzés mellett a vendégek az eredeti finn szaunákat is igénybe vehetik. 

Történelem

Diósgyőrrel írott forrásban először Anonymus Gestájában lehet találkozni. Az akkori mocsaras vidékből itt sziklanyúlvány emelkedett ki. Feltehetően erre épült az a vár, mely a honfoglalás után Bors tulajdonába került, s a 13. században a tatárjárás következtében elpusztult. Helyén hamarosan új várat építtetett az Ákos nembeli Ernye bán. A 14. században már királynői uradalomba tartozik. 1526-ig vidéki rezidenciaként működött. A török hódoltság ideje fordulópontot jelentett a vár történetében. Át kellett építeni, s a palota jellegű vár ettől kezdve erődítményként funkcionált. A török dúlás után fokozatosan veszített jelentőségéből, s a 18. századra elromosodott az épületegyüttes. Feltárása, műemléki védelme 1950 után indult csak meg.


Ipartörténeti jelentőségét Diósgyőrnek a papírgyártás hozta el. A hagyomány szerint a 18. század végén kezdődött el. Az évszázadok során fontos ipari központtá fejlődött ez a városrész. További lendületet hozott a 19. század végén a szénbányászat kezdete Perecesen, majd a Csanyik-völgyben. Erre hamarosan új vasgyár, majd acélgyár is épült. Mára mindkét iparág, és a szénbányászat is minimálisra csökkent. Diósgyőrött ma elsősorban a turizmus tölt be fontos szerepet.

Látnivalók


Fürdőzés után természetesen az egyik legérdekesebb program, ellátogatni a szomszédba, a Diósgyőri várba. A szépen helyreállított épületben gyakoriak a különféle kulturális rendezvények, így érdemes időben tájékozódni ezekről is indulás előtt.


Az ipartörténet iránt érdeklődő vendégek ellátogathatnak a Papírgyári Múzeumba is.


E mellett számos érdekes programlehetőség várja az idelátogatókat, a varázslatos környezetben fekvő közeli Lilafüreden, az élénk kulturális életű, és további fürdőzési lehetőségeket nyújtó Miskolcon, vagy a szomszédos üdülőhelyen, Miskolc-Tapolcán is.

Linkek
Miskolc



 

Térkép



HungarianSPA Info


Várja Önt a
Királynék városa Veszprém
Veszprém
Veszprém-Infó.net


Világító zuhanyfejek,
hogy a fényben valóban fürödhessen...

 

 

Médiaajánlatunk
C 2005 Datform Kft. - ThermalTours Hungary