| Magyarország Fürdőhelyei | Térképes kereső | Kereső | Partnereink | Kapcsolat |

Nádudvar Gyógy- és Strandfürdő
 

4181- Nádudvar
Ady E. út 2-4.
KIRAKATT - Térkép - Útvonaltervező

 


119

Nyugodt körülmények között, a híres fekete cserépről nevezetes Nádudvaron tölthetnek kellemes napokat, akik az itteni fürdőt választják. A nádudvari víz a hajdúszoboszlói vízhez hasonló, gyógyászati célokra is kiválóan alkalmas, alkáli-hidrogénkarbonátos gyógyvíz,, mely összetételénél fogva mozgásszervi betegségek kezelésére alkalmas.

Történelem
119

Régészeti leletek tanúsága szerint Nádudvar, már az i.e. III és II. évezredben is lakott rész volt, erre utalnak az ebből az időből származó település feltárt maradványai. A honfoglalás idején is lakott település. Neve arra utal, hogy a környéken élők egyrészt nádat termeltek, másrészt, hogy udvaraikat náddal kerítették körbe. Első írásos említése a 13. századból származik, a Váradi Regestrumban szerepel. A kun, majd a tatárok támadásai nyomán a település elnéptelenedik, majd az Anjou királyok és Mátyás király ideje alatt épül újjá. A 16. század elején mezőváros. A török hódoltság ideje alatt kétszer érte súlyosabb támadás, a várost felperzselték. Ezek következtében a város elnéptelenedett és csak a 17. század végén népesedett be újra, ám a 18. század elején betörő rácok ismét elűzték lakóit. De Nádudvar újból talpra állt, meg is erősítették, s így hamarosan járási székhely lehetett, visszanyerte régi címét. Törést az az időszak hozott a 19. század második felében, amikor a vasút elkerülte a települést. Amikor a 20. század elején mégis megépült a vasútvonal, virágzásnak indult. Iskola, óvoda, köves út épült, különféle egyletek, szövetkezetek alakultak, megkezdte működését a takarékpénztár. Az I. világháborút követően ínséges idők köszöntöttek erre a vidékre, egyre nőtt a föld nélküliek száma. A II. világháború után az élelmiszer feldolgozó üzemek, az újra megépülő vasút a 80-as években hozzájárultak ahhoz, hogy ismét fejlődőképes településsé váljon Nádudvar.

Látnivalók


Fürdőzés után érdemes elindulni és körbenézni nádudvaron. Akiket e környék történelme mélyebben is érdekel, ellátogathatnak a Református lelkészlakba, ahol helytörténeti kiállítást rendeztek be.

119

A világszerte ismert nádudvari fekete cserépről tekinthetnek meg kiállítást a Fazekas Házban az iparművészet e magyar remeke iránt érdeklődő látogatók. A Fő utcán egymás mellett rendezték be műhelyeiket a Fazekas testvérek, ezen kívül Nagy József és családja, illetőleg Dobiné Vass Júlia is művelői e mesterségnek Nádudvaron.


Mindezek mellett több hagyományos, nádtetős házat is megcsodálhatnak séta közben. Sajátos hangulatú település, érdemes útnak indulni!

Linkek
Nádudvar
Nádudvar Gyógy- és Strandfürdő



 

Térkép



HungarianSPA Info


Várja Önt a
Királynék városa Veszprém
Veszprém
Veszprém-Infó.net


Világító zuhanyfejek,
hogy a fényben valóban fürödhessen...

 

 

Médiaajánlatunk
C 2005 Datform Kft. - ThermalTours Hungary