| Magyarország Fürdőhelyei | Térképes kereső | Kereső | Partnereink | Kapcsolat |

Parádfürdői Állami Kórház
 

3244- Parád
Kossuth L. u. 221.
KIRAKATT - Térkép - Útvonaltervező

 


128

Előkelő környezetben színvonalas körülmények között fürdőzhetnek és gyógyulhatnak azok a vendégek, akik Parádfürdőre látogatnak üdülni. Az itteni víz alkáli-hidrogén-karbonátos gyógyvíz, mely szulfátot is tartalmaz. Összetételénél fogva bőrbetegségek, gyomor- és epehólyaghurut, gyomorfekély, idegzsába, idegfájdalom, légutak hurutos megbetegedései és nőgyógyászati panaszok esetén bír jótékony hatással. A fürdő területén szakorvosi felügyelet mellett különféle gyógyszolgáltatások, illetőleg egyéb wellness-, és szépségápolási szolgáltatások is igénybe vehetőek. 

Történelem

Első írásos említése igen kései, a 16. századból származik. Birtokosai közt csupa olyan családot találunk, melyek a magyar történelemből jól ismertek, mint az Országh, a Rákóczi, a Grassalkovich, az Orczy és a Károlyi családok. Geográfiai szempontból a palóc néprajzi csoport központja Parád. A 18. század második felében fedezték itt föl a timsó tartalmú ásványvizet, melyre hamarosan timsógyárat telepítettek ide. Ugyanekkor nyitotta meg kapuit az első gyógyfürdő is itt, a fürdőző közönség számára. Ma közigazgatásilag és területileg is Pardához tartozik Parűádfürdő és Parádóhuta is.


Parádfürdő már régóta, 250 éve részese a magyar fürdőtörténetnek. Az első fürdők itt a 18. században épültek, gyógyászati célokra a 19. század elejétől használták. A környék e mellett európai értelemben tiszta klímájú vidék.

Látnivalók

128

A szép környezet, a varázslatos vidék mellett érdekes programlehetőségek és látnivalók is várják az itt üdülő vendégeket fürdőzés után.

128

A környék néprajza, a palóc hagyományok iránt érdeklődő vendégek ellátogathatnak a Palóc Tájházba.

128

A főúri életmód és a lovak szerelmesei számára érdekes lehet megcsodálni az Ybl Miklós által tervezett Károlyi kastélyt és az ún. Cifra istállót, mely nem véletlenül kapta ezt a nevet. Ugyanitt tekinthetik meg a Parádi Kocsimúzeumot is, és lovaglásra is van lehetőség.


Érdemes megtekinteni az itt található Ásványvíz Gyűjteményt is. Huszonöt országból származik az a több mint 350 palackból álló gyűjtemény, amelyet tárlókba rendezve, 1987 óta tekinthetnek meg a látogatók. Külön tárlót kapott a parádsasvári forráshelyű parádi víz. A múzeumban a Parádfürdőre vonatkozó dokumentumok, képeslapok, újságcikkek gyűjtésével is foglalkoznak.


Parádon találjuk Asztalos Joachim fafaragó mester kiállítását melyet a mester felesége nyitott meg, így az odalátogatók, a fafaragások, szobrok, kisplasztikák és domborművek megtekintése közben, érdekes és tartalmas élménybeszámolót hallgathatnak meg.


Akik pedig inkább csak egy csöndes sétára vágynak, a fürdőtelep parkjában tölthetik kellemesen idejüket, melyet a Károlyi család parkosíttatott még annak idején, s ma Észak-Magyarország egyik legszebb parkjaként tartják számon.

Linkek
Parád



 

Térkép



HungarianSPA Info


Várja Önt a
Királynék városa Veszprém
Veszprém
Veszprém-Infó.net


Világító zuhanyfejek,
hogy a fényben valóban fürödhessen...

 

 

Médiaajánlatunk
C 2005 Datform Kft. - ThermalTours Hungary