| Magyarország Fürdőhelyei | Térképes kereső | Kereső | Partnereink | Kapcsolat |

Túrkevei Gyógy- és Élményfürdő
 

5420- Túrkeve
Kuthen király út 11.
KIRAKATT - Térkép - Útvonaltervező

 


166

Kellemes környezetben, színvonalas körülmények között fürdőzhetnek azok a vendégek, akik Túrkevére látogatnak. A fürdő jelenlegi területén a nyitott részben termál medence, élmény medence, úszó medence és gyermek medence, míg a fedett részen termálmedencék várják a látogatókat. Az itteni víz alkáli-hidrogénkarbonátos, jódos, szulfidos gyógyvíz mely összetételénél fogva mozgásszervi, nőgyógyászati, bőrgyógyászati betegségek kezelésére kiválóan alkalmas. A fürdőzésen túl különféle wellness- és gyógyszolgáltatások is igénybe vehetőek, mint a különféle fürdők és masszázsok, fitness torna, víz alatti torna, és még számos egyéb lehetőség. A fürdő területén ezek mellett teniszezésre, vízi- és szárazföldi focizásra, minigolfozásra is van lehetőség.

Történelem

A település neve két részből áll, „Túr” és „Keve”. Mindkettő tulajdonnév. Az első a Berettyó régi neve, a másik honfoglalás kori személynév. Eredetei jelentése kő, megfelel a török eredetű Tas névnek.


A város mai területe megegyezik a valamikori Keveegyháza településsel. Ez a falu írott forrásban először a 13. században fordult elő. Ebben az oklevélben adományozta néhány szomszédos faluval együtt Keveegyházát is az Egri püspökségnek Szent László király. A későbbiekben többször cserélt gazdát, a 16. század elején itt volt Dózsa seregeinek egyik gyülekezőhelye. A fokozatosan fejlődő és gyarapodó település a 19. század elején már mezőváros, a század vége felé már rendezett tanácsú város. Az itt élő emberek számára a megélhetést elsősorban a mezőgazdaság jelentette, és ez nem nagyon változott a 20. század beköszöntével sem. A II. világháborút követően itt is megváltozott a gazdálkodás szerkezete. A települést 1951. február 18.-án az ország első termelőszövetkezeti városának nyilvánították. Az ebben az időben beinduló iparosítási kísérletek kudarcba fulladtak, utódai ma kisebb Kft-k és egyéb vállalkozások. A rendszerváltás óta a település újra fejlődésnek indult, egyre nagyobb jelentőségre tesz szert az idegenforgalom, s ebben fontos szerepe van a fürdőnek is. 

Látnivalók


Fürdőzés után érdemes elindulni a városban, megismerkedni történelmi emlékeivel, kulturális és természeti értékeivel.


Az egykor hatalmas őstermészet maradványa, a Túrkeve melletti Ecsegpusztai Természetvédelmi Terület e környék egyik fő vonzereje. Ez a vidék kerékpárral, gyalogosan, de lóháton is bejárható. A természetjáró fürdőzők különféle állat és növényfajokat szemlélhetnek meg itt természetes környezetükben, a horgászat szerelmesei hódolhatnak szenvedélyüknek a Berettyó folyó és a közeli Halastó partján.


A szakrális épített örökség iránt érdeklődő látogatóknak érdemes ellátogatni a túrkevei templomokhoz. A Kossuth utcai református templom a 18. században épült. Figyelemre méltó a magas tornyot övező kovácsoltvas rácsos, tűzjelző erkély. A katolikus templomot, mely a Széchenyi utcában áll, a 19. század elején építtették a hívek.


A környék népi kultúrája iránt érdeklődő vendégek feltétlen nézzék meg a Finta utcai Népi lakóházat, az ún. Gyöngyös házat, és a Győrffy tanyát, ahol nép kismesterségekkel ismerkedhetnek meg. Végezetül a Finta Múzeumba látogassanak el, ahol elsősorban a szilaj állattartásáról, pásztorhagyományairól nevezetes Ecsegi puszta, tágabban a Nagykunság történeti és néprajzi emlékanyagát gyűjtötték össze a kutatók.


A felsoroltakon túl ideiglenes programok, mint például a Juhnyíró fesztivál, vagy a Horgászati, vadászati, természetvédelmi nap szórakoztathatják a vendégeket, érdemes indulás előtt előzetesen tájékozódni!


Az út mellett található a 20-as években épült Zichy kastély impozáns épülete, ahova érdemes ellátogatni.

Linkek
Túrkeve
Túrkevei Gyógy- és Élményfürdő



 

Térkép



HungarianSPA Info


Várja Önt a
Királynék városa Veszprém
Veszprém
Veszprém-Infó.net


Világító zuhanyfejek,
hogy a fényben valóban fürödhessen...

 

 

Médiaajánlatunk
C 2005 Datform Kft. - ThermalTours Hungary