| Magyarország Fürdőhelyei | Térképes kereső | Kereső | Partnereink | Kapcsolat |

Aquacity Zalaegerszeg
 

9800- Zalaegerszeg
Zalaegerszeg-Ságod
KIRAKATT - Térkép - Útvonaltervező

 


172

Színvonalas körülmények között, érdekes élményekkel gazdagodva üdülhetnek azok a vendégek, akik a Zalaegerszegtől két kilométerre fekvő Aqua Citybe látogatnak fürdőzni. A Gébárti tó közelében található fürdő, elsősorban a szórakozni vágyók igényeit, az élményfürdők szerelmeseit elégíti ki. A fürdő területén különféle élményelemekkel gazdagított medencék, csúszdák, gyermekmedence található. A fürdőzésen túl minigolf pálya, büfék, napozásra kialakított zöld területek várják a látogatókat.

Történelem

Régészeti leletek tanúsága szerint már az őskortól lakott hely volt. Ez természeti adottságainak volt köszönhető, hiszem a környező folyók, mocsarak, élelmet és menedéket nyújtottak az emberek számára. Írott forrásban elsőször a 13. században fordul elő. Jelentőségére utal, hogy a püspök a település felügyeleti jogát a saját maga számára tartotta fenn. Egerszeg a 15. században már mezőváros. A török hódoltság ideje alatt védelmi célokból a mai megyei bíróság épülete helyén álló püspöki kúriát megerősítették, fatornyos végvárrá alakították át. Kanizsa elfoglalása után fontos végvári központtá lett, többször érte támadás, egyszer el is foglalták. A háborúk elmúltával jelentősége csökkent, s mivel nem tartották karban, a vár elenyészett. A 18. században ismét fontossá lett, egyre gyakrabban tartották itt a nemesi vármegye gyűléseit,s hamarosan rendelet született,melynek nyomán kötelezték a vármegyét arra, hogy vármegyeházát építtessenek Egerszegen. Ekkor dőlt el sorsa, vármegyei székhellyé lett. Ennek révén gyors ütemű fejlődésnek indult a város, a kézművesipar és a kereskedelem soha nem látott mértékben fejlődött. Ebben a lendületben egy tűzvész, 1826-ban, rövid időre megakasztotta ugyan, de hamarosan új erőre kapott a város, újjáépült, s a 19. század derekán lakóinak száma már elérte a négyezer főt is. A század második felében megépült a vasút. Feltehetően ennek megkésettsége is oka volt annak, hogy a közigazgatási átszervezések után egyike volt azon vármegyei székhelyeknek, melyek nagyközségek maradtak. Csak 1885-ben nyerte el a városi címet, s ebben fontos szerepe volt Kovács Károly ügyvédnek, a város első polgármesterének. A 20. század az iparosodás, a városfejlesztés időszaka, melyért 1975-ben Hild-érmet is kapott Zalaegerszeg a Magyar Urbanisztikai Társaságtól.

Látnivalók


Fürdőzés után érdemes elindulni a városban, megismerkedni történelmi emlékeivel, kulturális értékeivel.

172

A város római katolikus templomai mind vagy a 18. században épültek, vagy a hódoltság után ekkor kerültek felújításra. Ennek megfelelően barokk és klasszicista építészeti jegyeket viselnek, noha korábbi korok emlékei is megtalálhatóak az épületek egyes részeiben. Ilyen például a 13. században épült Mindenszentek templom, melynek román stílusú eredetét elöl található ikerablakai őrzik. A plébániatemplom eredetileg is a 18. században épült, impozáns barokk építmény. A 20. század elején neogótikus stílusban épült az evangélikus templom, neobarokk stílusban a ferences kolostor és rendház, a zsinagóga pedig keleti díszítőelemeket is magában foglaló, eklektikus épület.


A környék népi kultúrája, a kézművesipar iránt érdeklődőknek érdemes ellátogatni a Göcseji Falumúzeumba, a Gébárti Szabadidőközpont parkosított részén álló Kézművesházba és a Zalai Fazekasházba.

172

Többféle témájú, többek között képzőművészeti és történeti tárlatokat nézhetnek meg, akik ellátogatnak a Göcseji Múzeumba.


Az ipartörténeti kiállítások kedvelőknek pedig érdemes ellátogatnia a magyarországi szénhidrogén-bányászat múltját és jelenét bemutató Magyar Olajipari Múzeumba. Azért éppen Zalaegerszegen, mert Zala a magyar olajkutatás és -bányászat bölcsője.

172

Az említetteken túl számos időszaki kiállítás, rendezvények, fesztiválok várják még az itt üdülőket, érdemes előzetesen tájékozódni! A környék e mellett természeti kincsekben gazdag, kedvező hely a kirándulni vágyóknak, akár gyalogosan, akár kerékpáron indulnak útnak. Ellátogathatnak az Aranyoskút forrásához, az Azéleás-völgybe, vagy a városközponttól négy kilométerre fekvő Csácsi Arborétumba is. Varázslatos környék, sok érdekes látnivalóval, érdemes több napra tervezni!

Linkek
Zalaegerszeg
Aquacity Zalaegerszeg



 

Térkép



HungarianSPA Info


Várja Önt a
Királynék városa Veszprém
Veszprém
Veszprém-Infó.net


Világító zuhanyfejek,
hogy a fényben valóban fürödhessen...

 

 

Médiaajánlatunk
C 2005 Datform Kft. - ThermalTours Hungary