| Magyarország Fürdőhelyei | Térképes kereső | Kereső | Partnereink | Kapcsolat |

Széchenyi Gyógyfürdő és Uszoda
 

1140- Budapest
Állatkerti krt. 11.
KIRAKATT - Térkép - Útvonaltervező

 


176

Európa egyik legnagyobb fürdőkomplexuma, a Duna által kettészelt magyar főváros pesti részének első gyógyfürdője. Budapest XIV. kerületében, Zuglóban, a mintegy 98 hektárnyi parkterületen, a Városligetben található.

176

Zsigmondy Vilmos bányamérnök kezdeményezésére 1879-ben sikeres mélyfúrásokat végeztek a Városligetben. Ez a kút volt az alapja az 1881-ben már működő ideiglenes „Artézi fürdő”-nek, majd itt épült fel a Széchenyi Gyógyfürdő 1913-ban Czigler Győző tervei alapján. 1927-ben uszodával bővült, 1963-ban téliesítették. A római, a görög és az északi fürdőkultúra hatása miatt csarnokai, kádjai, medencéi különleges hangulatot és látványt nyújtanak.

Látnivalók

176

A belvárosból a Széchenyi Gyógyfürdőhöz Európa első motorkocsis üzemű metróján, a Millenniumi Földalatti Vasúton is eljuthatunk. A honfoglalás ezeréves ünnepségére (millennium) épített földalatti (1896) állomásain mini fényképkiállítás mutatja be az egyes pesti útvonalak kialakulását, épületeik építésének legfőbb lépéseit, illetve az alkotók életművének fontosabb stációit. A Széchenyi fürdő-megállóban látható a Széchenyi fürdő épülete, az Állatkert és a Korcsolyacsarnok épülete. A Széchenyi Gyórgyfürdőhöz közeli nevezetességek többségét az 1896-os millenniumi ünnepségek tiszteletére emelték.

176

A Városligeti műjég a világ egyik legnagyobb – 15 ezer négyzetméter, 7000 fő befogadására képes – és legrégebben működő pályája. A Városliget mocsaras területeit a XIX. század elején szabályozták – kialakult a tó és már 1926-ban megnyílt, az első, az 5600 négyzetméter területű műjégpálya. A Korcsolyacsarnok Lechner Ödön tervei alapján eklektikus stílusban épült, 1875-ben adták át. A millennium tiszteletére kibővítették, átépítették (1893) és Ferenc József osztrák császár (1848-1916) és magyar király (1867-től) kényelmét is szolgálta. A tó felé néz a – szintén a Millenniumra épült – Vajdahunyadvár. Az Alpár Ignác tervezte épületben a Mezőgazdaság Múzeum található.

176

Nemzetközileg is páratlan a Fővárosi Állat- és Növénykert épületállománya, amely szintén a Városligetben, a Széchenyi gyógyfürdő „mögött” található. Magyarország első állatkertje 1866-ban nyílt meg. Mellette a Budapesti Nagycirkusz (1891) és mintegy 6 és fél hektáron a Budapesti Vidám Park terül el. Az ország legnagyobb állandó szórakoztató parkjának elődei a Vurstli (XIX. század elejétől) és az előkelő Angol Park. Szintén az Állatkerti körúton található a világhírű - államfőket, királyokat és a Pápát is vendégül látó - Gundel étterem. A Gundel-dinasztia alapítója Gundel János (1844-1915), a magyar vendéglátóipar és a magyarországi idegenforgalom úttörője volt. Az étterem vendége volt Alexandre Dumas regényíró is.

176

A Városligeti hídon (vagy a „kisföldalattival” egy megállót) a belváros felé menet a Hősök terére jutunk, közepén a Millenniumi (Ezredéves) Emlékművel. A szoborcsoport a honfoglaló hét vezért, valamint magyar uralkodókat és történelmi személyiségeket ábrázolja. A tér közepén 36 méter magas kőoszlopon áll Gábriel arkangyal szobra - amely nagydíjat nyert az 1900-as párizsi világkiállításon. A legenda szerint az angyal megjelent államalapító Szent István királyunk álmában és elhozta neki a koronát.

176

A Hősök terét két hatalmas képzőművészeti kiállítóhely, a Szépművészeti Múzeum és a Műcsarnok szegélyezi – egymással szemben magasodnak. Az Országos Szépművészeti Múzeum a külföldi és a régi magyar művészet emlékeinek országos központi gyűjteménye. Létrejöttét 1894-ben az úgynevezett milleniumi törvényben határozták meg. A neoklasszicista épületet Herzog Fülöp és Schickedanz Albert tervezte – mint a Millenáris emlékművet és a XIX. századvégi eklektikus stílusú Műcsarnokot, amely Magyarország legnagyobb kiállítóterme.

176

A belváros felé vezető Andrássy út és történelmi környezete - amelyet 1872-ben kezdtek építeni és 1885-ben adtak át ünnepélyesen -, a Millenniumi emlékművel, a Szépművészeti Múzeummal és a Műcsarnokkal, valamint a sugárút alatt futó Millenniumi Földalatti Vasút 2002-ben került fel az UNESCO Világörökségi Listájára. Az Andrássy út a Budapestből világvárost alkotó korszak eklektikus építészeti csúcspontja, a XIX. század második fele építészeti stílusainak galériája.

Linkek
Budapest



 

Térkép



HungarianSPA Info


Várja Önt a
Királynék városa Veszprém
Veszprém
Veszprém-Infó.net


Világító zuhanyfejek,
hogy a fényben valóban fürödhessen...

 

 

Médiaajánlatunk
C 2005 Datform Kft. - ThermalTours Hungary