| Magyarország Fürdőhelyei | Térképes kereső | Kereső | Partnereink | Kapcsolat |

Tisza Szálló és Gyógyfürdő
 

5000- Szolnok
Verseghy park 2.
KIRAKATT - Térkép - Útvonaltervező

 



A Szolnokra látogató fürdőzők számos lehetőség közt válogathatnak, hiszen a városban négy nagyobb fürdőkomplexum is található.


A török idők hangulatára kíváncsi, abban fürdőzni szerető vendégek számára érdemes ellátogatni a Tisza Szálló Gyógyfürdőjébe, melynek fürdő részét nem csak az ott megszálló vendégek látogathatják. A szép parkban álló szálló épülete az 1920-as években épült. A fürdőzés mellett különféle gyógyászati szolgáltatások is igénybe vehetőek. A szálló fürdőjének vize alkálihidrogén-karbonátos jódos gyógyvíz, amely nőgyógyászati panaszok, mozgásszervi gyógyítására, gyomorsav túltengés csökkentésére, betegségek megelőzésére alkalmas.

Történelem

Régészeti leletek tanúsága szerint Szolnok és környéke már a neolitikumban is lakott rész volt. A honfoglaló magyarok is rögtön felismerték e környék természeti adottságaiban, a Tiszában rejlő lehetőségeket, és megtelepedtek ezen a vidéken. E korból származik a honfoglalás kori emlékeink egyik ötvös műremeke, egy aranyozott ezüst tarsolylemez. E korai megtelepedés nyomán első írásos emlékünk a 11. századból származik. Ekkor Szolnok még Zounuk alakban említődik, I. Géza garamszentbenedeki alapítólevelében. Nevét Zounuk ispánról kapta, aki Gellért püspök védelmében halt mártírhalált a későbbi Gellért-hegyen. A középkorban Szolnok ispánsági központ.


A 13. században a tatár támadás következtében a város elnéptelenedett, ám hamarosan újra benépesült, s a 15. században Zsigmond királytól ismét városi rangot kapott. Kereskedelmi szempontból fontos jelentősége volt ekkoriban annak, hogy Szolnokon haladt keresztül az Erdélyből Budára tartó „sószállító út”.


A török időkben a várost megerősítése ellenére sem tudták megvédeni, eleste után katonai és szandzsák székhellyé lett. 19. századi történetében meghatározó volt az ebben a században megépülő vasútvonal, melynek egyik fontos csomópontjává lett. A szabadságharc megpróbáltatásai, természeti katasztrófák ellenére fejlődése töretlen volt ebben az időszakban. A századfordulóra kialakult máig jellemző városi arculata. Ehhez megerősödő malomipara és élelmiszeripara szolgáltatta a tőkés hátteret, s az újonnan épült bankjai, üzletei, lakóházai teremtették meg a polgári életvitel hangulatát.


A 20. század háborúi után újjáépítés kezdődött. Az 50-es évek túlméretezett ipari fejlesztése nyomán nagymértékben felduzzadt Szolnok lakossága, ekkor épültek a lakótelepek is. 1990-ben megyei jogú városi rangot kapott.

Látnivalók


Fürdőzés után érdemes elindulni a városban, belekóstolni Szolnok sajátos hangulatába. Érdekes kiállítások, szép épületek, műemlékek várják a látogatókat.


A szakrális építészeti emlékek kedvelőinek érdemes ellátogatni a Belvárosi Szentháromság templom barokk épületébe, mely lenyűgöző díszítésével, méreteivel is méltó arra, hogy megtekintsék.


A Szolnok történetében oly fontos szerepet betöltő vasútnak emlékhelye ma az ún. Indóház, Szolnok Ó-vasútállomása mentén. Hazánk legrégibb vasútállomás épületét 1847. szeptember 1-jén adták át.


A közlekedéstörténeti kiállítások iránt érdeklődő látogatók számára érdemes megemlíteni, hogy Szolnokon található az ország egyetlen repülő-kiállítása is. A repüléstörténeti emlékek zárt térben és a szabadban kiállítva várják az ez iránt érdeklődő vendégeket.


Nem csak Szolnok, de az egész Közép-Tisza vidék történeti, néprajzi emlékeiből tekinthetnek meg kiállításokat, ha ellátogatnak a Damjanich János Múzeumba. A Múzeum gondozásában Tájház is megtekinthető a város Tabán részében. Valamikor ez a település halászfalu volt, ezért az itt berendezett ház is egy halász ház, mely az 1930-as években épült.


A képzőművészeti kiállítások kedvelői egyrészt a Szolnoki Művésztelepe pavilonjaiban, másrészt a Szolnoki Galériában tekinthetnek meg különféle alkotóktól kiállításokat.


Ha valaki csendes sétákra vágyik fürdőzés után, és szereti a szép parkokat, nem fog csalódni Szolnok városában. A fürdőhöz közel eső Tiszaliget mellett a Tisza-parti sétányon, és a közelében található Verseghy-parkban is békés, nyugodt sétákat tehetnek.


Az állandó programlehetőségek mellett utazás előtt érdemes tájékozódni a különféle rendezvényekről is indulás előtt, hiszen Szolnokon gyakoriak a különféle kisebb-nagyobb fesztiválok, rendezvények is.

Linkek
Szolnok



 

Térkép



HungarianSPA Info


Várja Önt a
Királynék városa Veszprém
Veszprém
Veszprém-Infó.net


Világító zuhanyfejek,
hogy a fényben valóban fürödhessen...

 

 

Médiaajánlatunk
C 2005 Datform Kft. - ThermalTours Hungary