| Magyarország Fürdőhelyei | Térképes kereső | Kereső | Partnereink | Kapcsolat |

Lakitelek - Tősfürdő
 

6065- Lakitelek
Tősfürdő
KIRAKATT - Térkép - Útvonaltervező

 


90

Szép tájak, legújabb korunk történeti emlékhelye közelében fürdőzhetnek kellemes körülmények között, akik Lakitelekre látogatnak. A parkosított, ligetes környezetben a gyógyulni vágyókat és az egészségmegőrzés céljából fürdőzőket termálmedencék, míg az aktív pihenés híveit úszómedence várja. Az itteni víz alkálihidrogén-karbonátos gyógyvíz, amely összetételénél fogva alkalmas vegetatív idegrendszeri zavarok, mozgásszervi megbetegedések kezelésére.

Történelem

Az ezen a területen kialakuló középkori falvak a török hódoltság ideje alatt elpusztultak. Az újjászerveződő település a 18-19. században Kecskemét határához tartozott. Önálló községgé csak 1950-ben szervezték, Felsőalpár és Szikra pusztájából.


Hírnevet a település a rendszerváltást megelőző néhány évebn szerzett, hiszen 1987 és 1988 szeptemberében a Lezsák Sándor portája melletti telken állították fel a “lakiteleki sátrat" mely azóta a rendszerváltás szimbóluma lett, hiszen itt találkoztak a változásokat sürgető közéleti személyiségek, politikusok, értelmiségiek.

Látnivalók


Fürdőzés után érdemes elindulni a községben egy kis sétára. A gócpont természetesen a Szentkirályra vezető út mentén egy 4 hektáros területen kialakított Népfőiskola, ahol a Kölcsey-házban 220 fős konferenciaterem mellett kiállítóhelyek találhatók. Ezen túl, nyitva áll a látogatók előtt a Kézművesek háza, a Bolyai-ház vendégszobákkal, a Tisza vendéglő és kollégium, valamint a fedett uszoda is. Különleges látnivaló az 1976-ban felszentelt Árpád-kori falusi templomokat idéző istenháza. A Callmeyer Ferenc által tervezett, vályogból épült kápolna ökumenikus szentély, melyet 1997. augusztus 16-án szenteltek fel.

90

A szép tájak, természeti értékek szerelmesei pedig egy kialakított körtúra, vagy erdei barangolás keretei közt szép és kellemes sétára indulhatnak a Tőserdő ösvényein.


Mindezek mellett a környéken jó horgászhelyek, a Holt-Tisza partján strand is található.

Linkek
Lakitelek
Lakitelek - Tősfürdő



 

Térkép



HungarianSPA Info


Várja Önt a
Királynék városa Veszprém
Veszprém
Veszprém-Infó.net


Világító zuhanyfejek,
hogy a fényben valóban fürödhessen...

 

 

Médiaajánlatunk
C 2005 Datform Kft. - ThermalTours Hungary