| Magyarország Fürdőhelyei | Térképes kereső | Kereső | Partnereink | Kapcsolat |

Leányfalu - Strandfürdő
 

2016- Leányfalu
Móricz Zsigmond utca 142.
KIRAKATT - Térkép - Útvonaltervező

 



Budapesthez közel, egy kellemes üdülőfaluban fürdőzhetnek, közel a festői szépségű Dunakanyarhoz azok a vendégek, akik a Leányfalui Strand- és Termálfürdőt választják.

91

A leányfalui strandfürdő építői mindenféle igényre igyekezetek tekintettel lenni a tervezés során. Így a gyógyulni vágyókat és az egészségmegőrzés céljából fürdőző vendégeket termálmedencék, míg az aktív pihenés híveit versenyek lebonyolítására is alkalmas úszómedencék várják.

Történelem

A távoli múlt egyik máig álló emlékét a benzinkút közelében található római őrtorony idézi. A római korban ezen a részen, az Esztergomba vezető út mentén őrtornyok sorát emelték. Az üdülőfalut a 19. században fedezte fel a maga számára a budapesti polgárság. Először színészek, énekesek, írók vásároltak az akkori Leányfalu-pusztán telket, majd egyre több ügyvéd, orvos, kereskedő is itt keresett menedéket a városi forgatagból, közel a városhoz. A két világháború közötti időszakban virágzó kulturális élet színesítette az itt üdülők életét. A 30-as években nyilvánították üdülőfaluvá. A 60-as évek próbafúrásainak köszönhetően termálvízre akadtak, ekkor épült meg a strandfürdő, mely máig az egyik legnagyobb a Pilis térségben.


A település 1949 óta nagyközség. Máig megőrizte üdülőfalu jellegét.

Látnivalók

91

Fürdőzés után érdemes elindulni egy kis sétára. Elsősorban az irodalomtörténet iránt érdeklődő vendégek számára tartogat Leányfalu látnivalókat. Megtekinthetik a valamikor itt üdülő Gyulay Pál és Móricz Zsigmond villáját.

91

A természetjáró fürdőzők kisebb-nagyobb kirándulásokra is vállalkozhatnak ezen a környéken. Ha idejük engedi, szálljanak kompra és pillantsanak bele a Szentendrei-sziget kis településeinek békés mindennapjaiba.


A történelmi emlékhelyeket, kiállításokat, kisvárosi hangulatot kereső vendégek pedig, ha tehetik, hazafelé térjenek be a sajátos hangulatú Szentendre városába, vagy utazzanak kicsit tovább, Visegrád és Esztergom felé, ahol számos érdekes programlehetőség várja őket.

Linkek
Leányfalu



 

Térkép



HungarianSPA Info


Várja Önt a
Királynék városa Veszprém
Veszprém
Veszprém-Infó.net


Világító zuhanyfejek,
hogy a fényben valóban fürödhessen...

 

 

Médiaajánlatunk
C 2005 Datform Kft. - ThermalTours Hungary